Ugrás a fő tartalomra

Can't go on without you [Destiel]

Sziasztok!
 Kissé félve merészkedek csak ide a blogra, figyelembe véve, hogy mennyi mindent ígértem, és hogy abból milyen szánalmasan kevés valósult meg. Oldalakat tudnék teleírni okokról, arról, hogy sok minden nem úgy alakult, ahogyan terveztem, hogy a technika megint ellenem volt, és hogy kulturáltan gépelni a laptopomon nagyjából december közepe óta nem tudok, és a szakdogám meglévő tizenkét oldalát is keserves kínok közt gépeltem, az "a" betű folyamatos ctrl+v-zgetése mellett. De már szervizben van a Kicsikém, egy hete, a héten remélem, elkészül, és akkor tényleg befejezem, lehetőségeimhez mérten hamar az SP aktuális fejezetét.
De addig is, hogy ne pangjon itt a blog üresen, van itt egy apró szösszenet, mert újabban belecsöppentem kissé a Supernatural fandomjába, beleszerelmesedtem Deanbe, Castielbe, az Impalába, meg kábé mindenbe, ami él és mozog a sorozatban. És tele volt a fejem a sorival, és egyik este hazaértem munkából, leültem a régi gépem elé, és lepötyögtem ezt. Vagyis nem pont ezt, hanem ennek az angol verzióját. De elkészült ez is, és gondoltam, ha már van, megosztom veletek.

Időt tekintve fogalmam sincs, mikor játszódik, játszódhat akármikor, szerintem ez egy laza vasárnapi ebéd utáni beszélgetés Dean és Cas között. Slashnek nem feltétlenül mondanám, bár bele lehet látni azt is - én is belelátom. Hurt/comfort, szóval igazából csak a szokásos. És a felvezető hosszabb, mint a szösz, szóval itt abba is hagyom, és jó olvasást kívánok, és ha tetszett, írjatok bátran!

Can’t go on without you


– Halott vagyok, Cas – mondta Dean. – Az egész belsőm halott.
– Dean… – kezdte az angyal, de elcsuklott a hangja.
– Nem érzek semmit. Képtelen vagyok bármilyen pozitív érzésre.  Nem tudok szeretni, nem érzek boldogságot, és reményt sem. Csak tele vagyok gyűlölettel, kétségbeeséssel és fájdalommal. Annyi fájdalommal, amit még te sem tudsz elképzelni.
– Dean… – A fájdalom keresztülcikázott Castiel mély, kölyökkutya-szerű kék szemén, ahogy rezignáltan felpillantott a vadászra.
– Feltámadtam, de egy részem a Pokolban maradt. Ott lenne a helyem, mert bármerre megyek, emberek halnak vagy sérülnek meg körülöttem. Jo és Ellen, Lisa és Ben, Bobby, még Sam is. Bárki, aki közel kerül hozzám, nem kap mást, csak fájdalmat, hogy közel olyan elcseszettek legyenek, mint én.  Vagy ami még rosszabb, halottak.
– Dean, elég! – szólt az angyal, végre megtalálva a hangját. – Elég ebből az ostoba önutálatból, és saját magad folytonos hibáztatásából. Jó ember vagy, aki rengeteg rossz dolgon ment keresztül.
– Cas… – Dean próbálta félbeszakítani, de a magabiztossága megbicsaklott.
– Igen, történnek tragédiák, azok mindig történnek, és ezt kapd ki, mindig is fognak történni. De ez nem ok arra, hogy feladj mindent. Hogy feladd az életed.
– De milyen élet lehet ez? Hogyan lehetne bármilyen életem is, ha hiába van mellettem egy angyal, a Mennyország, a megbocsátás és a remény képviselője, ennek ellenére sincs bennem elég hit egyikhez sem.  – Dean összeomlott. A falak, amiket magában felépített, a porig rombolódtak, ahogy a tekintete találkozott Castiel könyörgéssel, megváltással és szeretettel teli pillantásával.
– Visszaadhatom. Mindet. De valamit meg kell ígérned cserébe. Meg kell ígérned, hogy soha többet nem indulsz el ezen az úton. És hogy soha többet nem fogod magadat hibáztatni, vagy utálni, vagy kockára tenni az értékes életed a semmiért.
– Cas… – Dean hezitált. Az ajánlat csábító volt, de nem volt meggyőződve arról, hogy képes lenne-e a változásra. A világ súlya nyomta a vállát, és ő nem akart mást, csak megpihenni egy kicsit. És Castiel… Ő éppen ezt ajánlotta fel – egy segítő vállat, a teher cipeléséhez, és egy kezet a béklyók eloldozásához.
– Meg tudod ezt tenni? – kérdezte az angyal, aztán egy kicsivel később hozzátett még valami igazán fontosat. – Meg tudod ezt tenni értem?
– Cas…
– Készen állsz a valódi feltámadásodra?
Dean bízott benne, nem is tudott volna másképp érezni. Castiel pillantása bátorította őt arra, hogy a fejével aprót bólintson. Mert az angyal hitt benne. És ha Cas képes volt hinni a megváltásában, akkor neki is muszáj volt. Úgyhogy engedte, hogy a száján kicsússzon egy lágy, halk, félénk, mégis határozott igen.
És ezzel rendben voltak, legalábbis egy pár napig. Noha Castiel a vadász egyetlen szavát sem hitte el, Dean igen, és csak ez számított. Az angyal pár napra menedéket nyert Dean kínzó gondolatai elől, és kezdetnek ez elég volt – egy hosszú és fárasztó kezdetnek.
Mert Castiel tudta, hogy rövidesen vissza fognak térni ugyanehhez a szituációhoz, ahogyan azt megtették majdnem minden héten. De Deannek szüksége volt ezekre a beszélgetésekre, mert már rég teljesen összeomlott volna nélkülük. És egy kicsit Castielnek is kellettek ezek a bátorító, támogató beszédek, mert szerette Deant, és minden létező módon segíteni akarta. Az egész helyzet borzasztóan elbaszott volt, de nem tudtak volna továbbmenni nélküle.
Nem tudtak volna továbbmenni egymás nélkül. 

Megjegyzések

  1. Ahhhhhw. Ahhhhhhhhhhhhhhhhhw. AAAAAAAAAAAAHWWWWW
    Ez olyan szívremegtető volt. Igen mostantól van ilyen szó. Ez a kis novella megremegtette a szívemet, köszönöm, nagyon jól esett :3
    Angstan még nem mondanám, inkább tenném be Hurt-comfort-ba. Mármint nem bőgtem magam el olvasás közben, pedig az rám jellemző :D
    Úgy vettem észre te is nagyon érzed Destielt. Mármint ez az a tipikus ship aminek van egy külön érzése és te ezt nagyon eltaláltad.
    Amúgy üdvözöllek a Destiel fanfic írók poklában, nincs innen kiút c:
    Nagyon tetszett, várom a következőt *q*

    xoxo: Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem tök király és kifejező szó a szívremegtető szóval simán fogom használni a jövőben :D de nagyon örülök, hogy megremegtette a szíved :3
      Hezitáltam, hogy angst vagy h/c legyen-e, de meguntam a gondolkozást, azt angst előbb volt az abc-ben meg rövidebb is, úgyhogy az lett, de akkor máris átkategorizálom :D (btw én is sírok olvasás közben is, sorozat nézés közben is, mindig ^^)
      Örülök, hogy így gondolod, mert igen ez tényleg egy külön életérzés.
      Köszönöm a kommentet, a szép szavakat, meg az üdvözlést is, ebből a pokolból nem is akarok szabadulni (max Cas által :D)
      Következő még nem tudom mikor, de akkor biztos várható. Viccen kívül tényleg vannak terveim velük :D
      Köszönöm még egyszer :3
      Puszi, D.

      Törlés
  2. Miért van olyan érzésem, hogy Dean fele ennyi kínban részesülne a sori 12 évada alatt összesen, ha egyszer az életben ott is hagyná, hogy Cas csak egyszer segítsen neki? Mert valahogy tudom, hogy kedvenc szárnyasunk igenis ezt tenné, ez a célja, hogy Dean ne szenvedjen... De ő túl csökönyös, nem hiszi el, hogy megérdemli mások szeretét, a segítséget. Ahj, szegény drágám! *mély sóhaj*

    Fantasztikus fic lett, kezdek rád kattanni, úgyhogy egy ideig még élvezheted az ittlétemet. ヽ(*´з`*)ノ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert ez íígy van, vagyis lenne, csak Dean buta, vagy naiv, vagy talán kicsit mindkettő, de inkább naiv és nem látja a fától az erdőt, hogy Castiel amúgy mindent, de tényleg MINDENT odadobott érte, és amúgy bármit megtenne érte, és tényleg bárkit szétkapna érte, csak hogy neki ne kelljen szenvedni, dehát.. Dean egy szemellenzős majom >.< *teátrális sóhaj*

      Köszönöm, és örülök, hogy tetszett, meg hogy itt vagy, maradj nyugodtan, mert lesz még Supnat meg Destiel :D Köszönöm, hogy írtál ♥

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egyedül [Destiel]

Sziasztok! Bár tudom, azt ígértem, legközelebb SP jön már – és tudom, hogy amúgy már azt se hiszitek el, amit kérdezek –, de a következő már tényleg az lesz, de ez közbejött, mert… Nem tudtam elmenni az Odaát 10. évadának eleje mellett, és tegnap a vonaton félig-meddig megszületett ez, a lentebb linkelt zenét hallgatva. Szóval megszületett ez, és már mondom is a részleteket, előtte meg csak annyit, hogy ne utáljatok. Légyszi. x Supernatural, 10. évad körül x angst x szösz, 767 szó x démon!Dean x slash, Destiel x ajánlott zene Egyedül „Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.” /Orson Welles/ Castiel haldoklott. Erőtlenül és gyengén feküdt a lepukkant motelszoba sötét és piszkos sarkában, az omladozó vakolat mellett. Az angyali ereje fogytán volt, olyannyira, hogy tudta, nem hogy napjai, talán órái sincsenek hátra. Nyugtalan volt, és félt. Nem attól,

Szörnyeteg

Sziasztok! Tudom, utoljára karácsonykor volt bármi is a blogon. Tudom, olyan kihalt volt, mint a sivatag, és most sem azért jöttem, hogy ígérgessek (vagy boldog új évet kívánjak, bár azért kívánok). Lesz majd egy bejegyzés a blog sorsáról, ez egészen biztos, de nem tudom megmondani mikor. Egyelőre annyi biztos, hogyha lesz bármim, ami arra érdemes, hogy ide feltöltsem, akkor az felkerül. Egyébként foglalkozok mással – a felhőkastélly al, a Bosszú val, és igen, a Timeless Times szal, még ha ebből ti nem is láttok semmit, azért ez így van. De most nem ezért hoztam ezt a posztot, hanem azért, mert most van valamim, ami megérett arra, hogy felkerüljön ide, ráadásul apropója is van – Vivi szülinapja. Szóval ezúton is boldog szülinapot neked , és értelemszerűen ez a novella – szösz – neki vagyon ajánlva, hiszen szülinapos. Meg hát egyébként is, ki másnak ajánlana az ember lánya egy Antoine Griezmann novellát? A cím ne riasszon el, közel sem arról fog szólni, amiről elsőre gondolnád –

Dalban mondom el

Sziasztok! Eredetileg úgy terveztem, hogy a Látszat után egyből kezdem majd az Azon a nyáront, de aztán... Ember tervez... Eredetileg olyan tervem is volt, hogy csak akkor kezdem el feltölteni az AN-t, ha teljesen kész, de hát ez sem igaz, mindenesetre az első hét, és az utolsó három fejezet megvan a közepéből még hiányzik kicsi, de mostanában csak az Azon a nyáronnal foglalkozok. Meg ezzel , de csak azért, mert ez gonosz Szczesny nem hagyott nyugodni, állandóan szembejöttek a zongorás videói (nem is tudom, kinek köszönhetően... :D), úgyhogy kénytelen voltam írni valamit. De közben szorgalmasan írogattam, írogatom az AN-t is, és jövő héten már tényleg az következik. Az első fejezet, mi már le is vagyon bétázva, és Livi is áldását adta rá. A zenéket tényleg ajánlom, de persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hallgatja-e vagy sem, de van közük a történethez. És a bejegyzési végi videókat is meleg szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. :P Azt hiszem, mást most nem akartam mondani