Sziasztok!
Kissé félve merészkedek csak ide a blogra,
figyelembe véve, hogy mennyi mindent ígértem, és hogy abból milyen szánalmasan
kevés valósult meg. Oldalakat tudnék teleírni okokról, arról, hogy sok minden
nem úgy alakult, ahogyan terveztem, hogy a technika megint ellenem volt, és
hogy kulturáltan gépelni a laptopomon nagyjából december közepe óta nem tudok,
és a szakdogám meglévő tizenkét oldalát is keserves kínok közt gépeltem, az
"a" betű folyamatos ctrl+v-zgetése mellett. De már szervizben van a Kicsikém,
egy hete, a héten remélem, elkészül, és akkor tényleg befejezem,
lehetőségeimhez mérten hamar az SP aktuális fejezetét.
De addig is, hogy ne pangjon itt a blog üresen, van
itt egy apró szösszenet, mert újabban belecsöppentem kissé a Supernatural fandomjába,
beleszerelmesedtem Deanbe, Castielbe, az Impalába, meg kábé mindenbe, ami él és
mozog a sorozatban. És tele volt a fejem a sorival, és egyik este hazaértem
munkából, leültem a régi gépem elé, és lepötyögtem ezt. Vagyis nem pont ezt,
hanem ennek az angol verzióját. De elkészült ez is, és gondoltam, ha már van,
megosztom veletek.
Időt tekintve fogalmam sincs, mikor játszódik,
játszódhat akármikor, szerintem ez egy laza vasárnapi ebéd utáni beszélgetés
Dean és Cas között. Slashnek nem feltétlenül mondanám, bár bele lehet
látni azt is - én is belelátom. Hurt/comfort, szóval igazából csak a
szokásos. És a felvezető hosszabb, mint a szösz, szóval itt abba is hagyom, és
jó olvasást kívánok, és ha tetszett, írjatok bátran!
Can’t go on without you
– Halott vagyok, Cas – mondta Dean. – Az egész belsőm
halott.
– Dean… – kezdte az angyal, de elcsuklott a hangja.
– Nem érzek semmit. Képtelen vagyok bármilyen pozitív
érzésre. Nem tudok szeretni, nem érzek
boldogságot, és reményt sem. Csak tele vagyok gyűlölettel, kétségbeeséssel és
fájdalommal. Annyi fájdalommal, amit még te sem tudsz elképzelni.
– Dean… – A fájdalom keresztülcikázott Castiel mély,
kölyökkutya-szerű kék szemén, ahogy rezignáltan felpillantott a vadászra.
– Feltámadtam, de egy részem a Pokolban maradt. Ott
lenne a helyem, mert bármerre megyek, emberek halnak vagy sérülnek meg
körülöttem. Jo és Ellen, Lisa és Ben, Bobby, még Sam is. Bárki, aki közel kerül
hozzám, nem kap mást, csak fájdalmat, hogy közel olyan elcseszettek legyenek,
mint én. Vagy ami még rosszabb,
halottak.
– Dean, elég! – szólt az angyal, végre megtalálva a
hangját. – Elég ebből az ostoba önutálatból, és saját magad folytonos
hibáztatásából. Jó ember vagy, aki rengeteg rossz dolgon ment keresztül.
– Cas… – Dean próbálta félbeszakítani, de a
magabiztossága megbicsaklott.
– Igen, történnek tragédiák, azok mindig történnek, és
ezt kapd ki, mindig is fognak történni. De ez nem ok arra, hogy feladj mindent.
Hogy feladd az életed.
– De milyen élet lehet ez? Hogyan lehetne bármilyen
életem is, ha hiába van mellettem egy angyal, a Mennyország, a megbocsátás és a
remény képviselője, ennek ellenére sincs bennem elég hit egyikhez sem. – Dean összeomlott. A falak, amiket magában
felépített, a porig rombolódtak, ahogy a tekintete találkozott Castiel
könyörgéssel, megváltással és szeretettel teli pillantásával.
– Visszaadhatom. Mindet. De valamit meg kell ígérned
cserébe. Meg kell ígérned, hogy soha többet nem indulsz el ezen az úton. És
hogy soha többet nem fogod magadat hibáztatni, vagy utálni, vagy kockára tenni
az értékes életed a semmiért.
– Cas… – Dean hezitált. Az ajánlat csábító volt, de
nem volt meggyőződve arról, hogy képes lenne-e a változásra. A világ súlya
nyomta a vállát, és ő nem akart mást, csak megpihenni egy kicsit. És Castiel… Ő
éppen ezt ajánlotta fel – egy segítő vállat, a teher cipeléséhez, és egy kezet
a béklyók eloldozásához.
– Meg tudod ezt tenni? – kérdezte az angyal, aztán egy
kicsivel később hozzátett még valami igazán fontosat. – Meg tudod ezt tenni értem?
– Cas…
– Készen állsz a valódi feltámadásodra?
Dean bízott benne, nem is tudott volna másképp érezni.
Castiel pillantása bátorította őt arra, hogy a fejével aprót bólintson. Mert az
angyal hitt benne. És ha Cas képes volt hinni a megváltásában, akkor neki is
muszáj volt. Úgyhogy engedte, hogy a száján kicsússzon egy lágy, halk, félénk,
mégis határozott igen.
És ezzel rendben voltak, legalábbis egy pár napig.
Noha Castiel a vadász egyetlen szavát sem hitte el, Dean igen, és csak ez
számított. Az angyal pár napra menedéket nyert Dean kínzó gondolatai elől, és
kezdetnek ez elég volt – egy hosszú és fárasztó kezdetnek.
Mert Castiel tudta, hogy rövidesen vissza fognak térni
ugyanehhez a szituációhoz, ahogyan azt megtették majdnem minden héten. De
Deannek szüksége volt ezekre a beszélgetésekre, mert már rég teljesen
összeomlott volna nélkülük. És egy kicsit Castielnek is kellettek ezek a
bátorító, támogató beszédek, mert szerette Deant, és minden létező módon
segíteni akarta. Az egész helyzet borzasztóan elbaszott volt, de nem tudtak
volna továbbmenni nélküle.
Nem tudtak volna továbbmenni egymás nélkül.
Ahhhhhw. Ahhhhhhhhhhhhhhhhhw. AAAAAAAAAAAAHWWWWW
VálaszTörlésEz olyan szívremegtető volt. Igen mostantól van ilyen szó. Ez a kis novella megremegtette a szívemet, köszönöm, nagyon jól esett :3
Angstan még nem mondanám, inkább tenném be Hurt-comfort-ba. Mármint nem bőgtem magam el olvasás közben, pedig az rám jellemző :D
Úgy vettem észre te is nagyon érzed Destielt. Mármint ez az a tipikus ship aminek van egy külön érzése és te ezt nagyon eltaláltad.
Amúgy üdvözöllek a Destiel fanfic írók poklában, nincs innen kiút c:
Nagyon tetszett, várom a következőt *q*
xoxo: Andi
Szerintem tök király és kifejező szó a szívremegtető szóval simán fogom használni a jövőben :D de nagyon örülök, hogy megremegtette a szíved :3
TörlésHezitáltam, hogy angst vagy h/c legyen-e, de meguntam a gondolkozást, azt angst előbb volt az abc-ben meg rövidebb is, úgyhogy az lett, de akkor máris átkategorizálom :D (btw én is sírok olvasás közben is, sorozat nézés közben is, mindig ^^)
Örülök, hogy így gondolod, mert igen ez tényleg egy külön életérzés.
Köszönöm a kommentet, a szép szavakat, meg az üdvözlést is, ebből a pokolból nem is akarok szabadulni (max Cas által :D)
Következő még nem tudom mikor, de akkor biztos várható. Viccen kívül tényleg vannak terveim velük :D
Köszönöm még egyszer :3
Puszi, D.
Miért van olyan érzésem, hogy Dean fele ennyi kínban részesülne a sori 12 évada alatt összesen, ha egyszer az életben ott is hagyná, hogy Cas csak egyszer segítsen neki? Mert valahogy tudom, hogy kedvenc szárnyasunk igenis ezt tenné, ez a célja, hogy Dean ne szenvedjen... De ő túl csökönyös, nem hiszi el, hogy megérdemli mások szeretét, a segítséget. Ahj, szegény drágám! *mély sóhaj*
VálaszTörlésFantasztikus fic lett, kezdek rád kattanni, úgyhogy egy ideig még élvezheted az ittlétemet. ヽ(*´з`*)ノ
Mert ez íígy van, vagyis lenne, csak Dean buta, vagy naiv, vagy talán kicsit mindkettő, de inkább naiv és nem látja a fától az erdőt, hogy Castiel amúgy mindent, de tényleg MINDENT odadobott érte, és amúgy bármit megtenne érte, és tényleg bárkit szétkapna érte, csak hogy neki ne kelljen szenvedni, dehát.. Dean egy szemellenzős majom >.< *teátrális sóhaj*
TörlésKöszönöm, és örülök, hogy tetszett, meg hogy itt vagy, maradj nyugodtan, mert lesz még Supnat meg Destiel :D Köszönöm, hogy írtál ♥