Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Summer Paradise #03

– 3 – Return the favor Zizi és Tina maguk sem tudták hogyan, de a délután során valahogy egy Kis Grofo koncertre keveredtek. A féltve őrzött gitárjaikat a srácok gondjaira bízták, hogy aztán belevessék magukat a fesztiválba, és átvegyék kicsit a Strand-hangulatot – ha már a délelőtti eső után végre kisütött kicsit a nap. Ők tulajdonképpen csak be akartak nézni abba a sátorba, mert kíváncsiak voltak, hogy ki fia-borja vonzza ennyire az embereket. Csakhogy két lépés után már nem volt visszaút, magukkal sodorta őket a tömeg, és nem egész négy perccel később a sátor közepén találták magukat, több száz nagy, és kevésbé nagy, józan, és kevésbé józan Kis Grofo rajongó között. Amikor pedig felcsendült a Mert a nézését, meg a járását , már tudták, hogy tulajdonképpen pocsék ötlet volt már az is, hogy egyáltalán a sátor közelébe jöttek. Aztán mikor két istentelenül sörszagú, félmeztelen srác kezdett tőlük két centiméterre veszett ugrálásba, már kezdték azt is bánni, hogy egyáltalán

Summer Paradise #02

- 2 - Backseat serenade Zita és Martina legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy életük első Simple Plan koncertjére az együttes turnébuszán érkeznek majd. Hova tovább, azt sem remélték, hogy egyáltalán valaha látni fogják a buszt kívülről, nem hogy még utazhassanak is benne. Persze nem a buszért lelkesedtek ennyire, túl voltak már életük azon szakaszán, mikor egy tűzpiros emeletes busz, vagy egy tűzoltóautó lázba hozta őket – ezt a rajongást a fákkal tarkított, kertvárosi óvodában hagyták. Örömük forrását sokkalta inkább azok jelentették, akikhez a busz tartozott, és akikkel utazhattak rajta. Miközben felsétáltak a forróságból a hatalmas fekete jármű kellemes hűvösébe, olyan elégedettséget éreztek mindketten, mint még soha. Csodálattal telve pillogtak körbe, igyekeztek minden apró részletet az emlékezetükbe vésni, végtére is, nem tudhatták, mikor kell majd zavarba ejtően pontos leírást adniuk egy világhírű kanadai punk-rock banda turnébuszáról. – Nyugodtan helyezzét