Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2016

Fantastic Beasts and where to find them

Szóval ez a blog nem igazán volt helyszíne eddig ilyeneknek, de most úgy gondoltam, ez egy olyan film, amiről szükséges írnom (és a Felhőkastélyra már nem merek, olyan régen toltam oda a képem. Bár fun fact, utoljára épp HP-s bejegyzéssel). Több okból is, és igazából mind lényeges, de talán az a legfontosabb, legmeggyőzőbb, hogy a film(ek) is beköltöznek a blogra, mint fandom , és ezzel kapcsoltban szeretnék lefektetni és megmagyarázni egy dolgot. Meg szeretném elmesélni, hogy mint film, és mint élmény (és mint filmélmény) mit jelentett nekem. És azt itt és most előre leszögezném, hogy aki nem látta még a filmet, de valamikor a közeljövőben szándékában áll az   semmiképpen ne olvassa tovább a bejegyzést .   Komolyan, srácok, spoilermentesen nem tudok, és nem is akarok írni, és a legfőbb témám a film egyik fő csavarja lesz, szóval hogyha nem akarjátok ezt elrontani – és ne akarjátok –, akkor itt álljatok meg. És akkor menjünk is tovább konkrétan a filmre, és nézzük, hogy hogyan ült

Kívülálló legendák [AtomWave]

Soha a FM történetében ilyen még nem volt, de hát egyszer mindent ki kell próbálni. Szóval sok szempontból első ez a két valami - nem, nem   valami , nevezzük nevén a gyereket,   drabble.   Első, mert az első százszavasom (ami amúgy nem igaz, mert már van egy elmentve a gépemen valahol, de azt majd valamivel, valamikkel csokorban rakom ki). Első fanficem DC univerzumban ( nagyon  durva, és még én is keresem a magyarázatot arra, hogy miért   éppen   ők.) A lényeg, hogy tegnap lányos zavaromban megszületett ez a kettő, és nem igazán tudtam mit kezdeni velük, szóval gondoltam, mivel úgyis van már itt minden, mint a búcsúban, meg hogy ne legyen itt pangás, miért ne jöhetne föl ez is. ♦   drabble   (szám szerint kettő, mindkettő kereken 100 szó) ♦   AtomWave   (vagy legalábbis valami olyasmi. nem slash. még csak nem is pre-slash. az fura lenne. csak úgy   vannak ) ♦   DC's Legends of Tomorrow ♦   Mick Rory ♦   Ray Palmer  ♦ H/C   (gyanús) HAIRCUT LONELINESS Mióta