Egy Ashton Irwin novella, aminek nagyon nem így terveztem a végét,
de a szereplők nem bírtak magukkal. Nevermind... Oka van annak, hogy ilyenkor
pakolom fel, és ez nem más, mint Livi szülinapja - szóval Nagyon boldog szülinapot! Remélem tetszik majd ^_^
Get lost
and drive forever with u
Az Új-Dél-Walesi országúton meglehetősen kevés autó
volt, de egy 2003-as, piros Holden Commodore megállíthatatlanul rótta az
aszfaltot. A lehúzott ablakokon bevágott a huzat, de a sofőr, és az anyósülésen
ülő utasa a legkevésbé sem bánta – még így, hét órához közelítve sem akart
enyhülni a rekkenő hőség. A rádióból egy aktuális popslágerben vonyított egy
harmincnapos énekesnő-jelölt arról, hogy mennyire fájdalmas a szerelem.
– Feltűnt már, hogy ezek a számok mind ugyanarról
szólnak? – kérdezte az anyósülésen ülő, szőkésbarna hajú lány. Egyik lábát maga
alá húzva féloldalasan elfordult a volán mögött ülő barátja felé, már amennyire
a biztonsági öv engedte. Zöld szemeit elgondolkodva futtatta végig a fiatal
srác ezerszer látott vonásain – a lágy vonalú arcélen, amelyet most pár napos
borosta fedett, a folyton felfelé görbülő ajkakon, a mosoly szülte, kisfiús
gödröcskéken, a zöld szemeken, és az olykor-olykor belehulló szalmaszőke
tincseken, melyek közül most néhány izzadtan tapadt a széles homlokhoz. A lány
tekintete a kormányt fogó izmos karokra tévedt, és akaratlanul is kicsúszott
egy apró sóhaj a száján, ami csak kiszélesítette a fiú folytonos mosolyát. A
lány egészen biztos volt abban, hogy Ashton Irwin fogja a halálát okozni.
– Tájékoztatásul mondanám, hogy a mi dalaink is erről
szólnak – jelentette ki szórakozottan a srác, de a lány csak megrázta a fejét.
– Nem mind. Egy csomó van, aminek tök mély témája van
– tűnődött el a lány ismét.
– Tényleg? Eddig fel se tűnt… Ja, várj… De, mégis. Nem
tudom, rémlik-e, de némelyiket én írtam – vigyorgott Ashton, mire a lány csak megforgatta a szemét.
– Még mindig nem vagy vicces, Irwin. Szóval ki nem
állhatom az ilyen felszínes, sablon szarokat – fejtette ki a lány, elégedetten
szopogatva a savanyúcukros nyalókáját. – Nem azt mondom, szerelmes számból is
van jó, olyan ami még engem is megsirat…
– Na, ezt, azért nehezemre esik elhinni – nevetett fel
Ashton, mire Sara durcásan pillantott rá.
– Nem kértem kommentárt. Mindig szívtelennek állítasz
be, pedig vannak dolgok és emberek, amiket és akiket szeretek. Csak nem sok –
vigyorodott el a lány, tekintetét a mellettük elterülő, végtelen óceán felé
fordítva. Élete egyik legjobb ötlete volt az, mikor kitalálta, hogy ruccanjanak
át Ashtonnal kettesben Brisbane-be kocsival. Imádott autózni, utazni, és
mindezt a szeretett fiú társaságában tenni, több volt, mint csodás.
– Mondd, hogy én köztük vagyok, és nem azért találtad
ki az utazást, hogy menet közben eltegyél láb alól. – Ashton arcára pimasz
mosoly költözött, amitől Sara véleménye szerint pont úgy nézett ki, mint egy
ötéves.
– Köztük vagy. Meg a rajongóitok által shippelt
pasijaid is. Hogy is mondják? Lashton, Cashton, meg Mashton? Nem tudok
választani, melyik a legjobb – nevetett a lány, azonban a mosoly fokozatosan
hervadt le az arcáról, ahogy az autó lassulni kezdett.
– Ash, mondd, hogy azért állunk meg, mert pisilned
kell. – Bizonytalanul pillantott a srácra, ám ő teljes koncentrációban húzódott
le az útról és állította meg az autót.
– Defekt – szólt szűkszavúan a dobos, ahogyan
lassacskán kikászálódott a tűzpiros autóból.
– De van pótkerék nem? Pikk-pakk kicseréled –
nyugodott meg Sara, de azért ő is kiszállt a járműből. Fekete, a Blink-182
zenekar logójával díszített pólóját a melle alatt megcsomózta, és kényelmesen
végigfeküdt az autóút melletti füves területen.
– Mi a… Mit csinálsz? – kérdezte Ashton egy ötéves
értetlenségével.
– Napozok – felelte Sara, egy leheletnyit lejjebb
tolva az orrán a napszemüveget, amit aztán gyorsan a helyére is igazított a
hirtelen fényár miatt. A szőke fiú egy nagyot sóhajtott, majd félrepakolva a
csomagtartóból a hátizsákjaikat előhorgászta a kerékcseréhez szükséges
eszközöket. Lelkesen helyére rakta az emelőt, hogy hozzálásson a munkához.
Már a régi kereket le is szedte a helyéről, amikor
ismét a csomagtartóhoz fordult, hogy előhorgássza a pótkereket. Ám ahogy
megpróbálta kiemelni az autóból, a homlokát hirtelen tucatnyi ránc szőtte át, a
szeme a koncentrációtól összeszűkült, a szemöldöke pedig a magasba szaladt.
– Quinnie, van egy kis gond – szólalt meg a srác rövid
gondolkodás után, az egyedül általa használt becenéven szólítva a lányt. Sara
Quentin volt a becsületes neve, de Ashton már az első találkozásukkor sem
látott benne semmi sarásat. Azonban
véleménye szerint a Quinnie tökéletesen passzolt hozzá, és mikor megismerte a
lány bohókás, néha kicsit gyerekes, mindenért lelkesedő, néha kicsit gondomba,
és szarkasztikus személyiségét, rájött, hogy teljes mértékig igaza volt.
– Jelen helyzetben nem tudok elképzelni „kis gondot”.
Vagy óriási gond van, vagy nincs gond – felelte a lány, miközben egy nagy
sóhajtástól kísérve felült. – Tehát, mi az az óriási gond?
– Az van, hogy rohadt lapos a pótkerék. Nem olyan
„lassacskán elevickélünk az első benzinkútig” módon, hanem úgy, hogy „előbb
adja meg magát a tengely, minthogy elérjünk a civilizációba”. – Sara
kifejezetten aranyosnak találta, ahogy Ashton tanácstalanul vakargatta a
tarkóját, ugyanakkor ez a tanácstalanság kissé aggasztotta is.
– Akkor most hívunk egy autómentőt? – tette fel a lány
a triviális kérdést, mire a fiútól kapott egy bosszús pillantást. A létező
legbosszúsabb pillantását, aminek hatására hirtelen Sara is megvilágosodott, és
inkább behúzta a nyakát. Az volt ugyanis a csodálatos ötlete, hogy hagyják
otthon a telefonjaikat, hogy az utazásuk tényleg felhőtlen és gondtalan legyen,
és tényleg senki vagy semmi ne zavarja meg őket.
– Oké, ez a rész talán még se volt annyira jó ötlet –
bólintott összeszorított szájjal.
– Gondolod? – kérdezte szkeptikusan Ashton.
– És akkor most mi a teendő? – Sara fölkecmergett a
földről, hogy legalább többé-kevésbé egy magasságban legyenek a fiúval, ám az
még így is majd’ egy fejjel magasabb volt nála.
– Fogalmam sincs – túrt Ashton zavartan a hajába, majd
az utóhoz lépett, kivette a hátsó ülésre hajított ásványvizes üveget, és nagyot
kortyolt belőle. – Elindulok gyalog, hogy keressek egy benzinkutat, aztán onnan
hívok autómentőt. Te maradj nyugodtan – legyintett a srác, de Sara zöld szemei
hirtelen a kétszeresükre nőttek.
– Láttál te akár egyetlen horrorfilmet is életedben?
Tudod, mivel kezdődik mind? Az ártatlan lány ott marad az autóban, míg a
barátja elmegy segítségért. És ki hal meg az ilyen filmekben először? Az
ártatlan, cuki szőke. Köszi, de nem, megyek veled.
– Pedig ha valakinek, hát neked nem kéne aggódnod,
Quinnie – szólt Ash bujkáló mosollyal – Olyan távol állsz az ártatlantól, mint
ide Hollywood.
– Olyan egy mocsok vagy, Irwin! – kiáltott fel, a srác
felé futva, aki nevetve szaladt előtte. Mikor Sara utolérte, egy enyhe
csapással adta vissza barátja gonoszságát, majd büntetésképp Ash hátára ugrott.
– De ha viszel a hátadon, talán megbocsátok – gondolkozott el a lány.
– Az első árokig elviszlek, aztán beleborítalak –
nevetett fel Ashton, és bár a lány nem látta, biztos volt, hogy a gyűlölve
imádott gödröcskék, mint mindig, ezúttal is ott ültek az arcán.
– Szavakkal el nem mondhatom, mennyire utállak –
játszotta Sara a sértődöttet, ahogy lecsúszott a 5 Seconds of Summer dobosának
a hátáról.
– Akkor jó, mert én is utállak téged – vigyorodott el
Ash a barátnője felé fordulva, majd töretlenül mosolyogva áthidalta a kettejük
közötti távolságot, és megcsókolta.
– Nem mintha nem élvezném, amit a száddal csinálsz –
húzódott el Sara kaján vigyorral az arcán –, de kezd esteledni, és ezzel a
horrorfilmes teóriáim is erősödnek, szóval javaslom, induljunk.
Ashton elpakolta a sikertelen kerékcsere után
fennmaradt káoszt, bezárta az autót, majd összekulcsolva az ujjait a lányéval
elindultak az országút mellett.
– Tudod, tulajdonképpen ennek is megvan a maga
romantikája – tűnődött el Sara, ahogy tekintete ismét az ezerszer látott
óceánra tévedt. Képtelen volt betelni vele, de tulajdonképpen nem bánta, mert
boldoggá tette az, hogy ilyen egyszerű dolgoknak tudott örülni.
– Tudod ugye, hogy ma már egy autómentő sem fog
kijönni a kocsihoz? – kérdezett vissza Ashton, mire Sara elmosolyodott.
– A motelben alvásnak is megvan a maga romantikája,
csak az egy másfajta romantika.
– Ettől nincsenek horrorfilmbe illő képzeteid? –
somolygott a srác, az elmaradhatatlan gödröcskéivel az arcán.
– Ó, dehogynem. Ha egyszer hazaérünk, soha többé nem
hagyom magára a telefonomat.
– Már feltéve, hogy hazaérünk még. És nem rabolnak el
szervkereskedők. Vagy nem kaszabol össze a central coasti láncfűrészes, vagy –
sorolta nagy vidáman Ash, de Sara nemes egyszerűséggel befogta a nevető szőke
száját.
– Elég, így is épp eléggé parázok.
– A nagy Sara Quentin fél? Sose hittem volna, hogy
valaha ezt megélem. Ezt muszáj lesz elmesélnem otthon a srácoknak. Mikey meg
Calum el lesznek ragadtatva – vigyorgott a fiú.
– Mikey meg Calum nagyon jól tudják, hogy a közösen
nézett horror filmjeinken is mindig majrézok. Ki is használja az a két majom, és
direkt rátesznek egy lapáttal – jelentette ki bosszúsan Sara. – Mert tök cuki
dolog azt mondani, hogy „most nem lesz semmi ijesztő”, hogy odanézzek, pont
akkor, mikor a legparább jelenet megy. És mikor azt mondom cuki, értsd azt,
hogy mocsok – grimaszolt a lány, ami ismét nevetésre késztette a srácot.
– Nem akarlak még jobban kétségbe ejteni, de nem
gyanús neked egy kicsit, hogy egyetlen autó nem jár erre? De tényleg, egy se,
én a helyedben… – kezdte Ashton, de a lány félbeszakította.
– Nincsenek autók, mert pusztulat meleg van, és épeszű
ember ilyenkor az óceánban pacsál, vagy a légkondi hűvösében jeges kólát
szopogat – forgatta meg a szemét Sara, miközben minden erejével igyekezett
hinni a saját szavaiban.
– De épp ezért, ha valakinek a szerveit akarnám, tuti
ilyenkor… – húzta a lány agyát tovább Ash, akkora vigyorral az arcán, mint
komplett Ausztrália.
– Fogd már be Irwin! Inkább azt találd ki, hogy mikor
érünk a benzinkúthoz.
– Fogalmam sincs Quinnie, ugyanis nem vagyok térkép.
Telefonunk GPS-szel meg továbbra sincs. Miért?
– Pisilnem kell – jelentette ki Sara némi hezitálás
után, mire a fiú fájdalmasan felnyögött.
– Akármerre nézel, mindenhol fák meg bokrok. Érezd
otthon magad – mutatott körbe Ashton, de a lány megrázta a fejét.
– Sötétedik, én be nem megyek oda, a fák közé. Ki
tudja ki, vagy mi van ott – borzongott meg Sara, mire a fiú látványosan
megforgatta a szemét.
– Előremenjek megnézni, hogy tiszta-e a terep? –
indult meg fiú, de Sara egyből a karjára kulcsolta az ujjait.
– Isten ments! Még a végén elvisznek téged, aztán itt
maradok egyedül, és szinte ugyanaz a szitu.
– Quinnie, könyörgöm. Soha nem érünk a benzinkútra. –
A lány végül egy darab zsebkendőt szorongatva, folyamatosan beszélve
bemerészkedett az útszéli fák közé, megesketve Ashtont, hogyha egy pillanatra
is elhallgat, ne törődjön se élővel se holttal, induljon utána.
Miután ezt is túléltek, megnyugodó kedélyekkel
baktattak tovább az országúton, de az idő elteltével kezdtek egyre jobban
kételkedni abban, hogy létezik-e egyáltalán benzinkút, vagy motel, vagy
település, vagy bármi a környéken.
Kezdték egyre rosszabb ötletnek érezni, hogy eljöttek az autótól, sőt, azt is,
hogy egyáltalán elindultak otthonról.
– Tudom, hogy máskor többnyire a pokolba kívánom
Luke-ékat, mikor belerondítanak a romantikus esténkbe, de most azért kicsit
hiányzik a dolog. Főképp azért, mert akkor legalább a saját ágyamban fekhetek.
Tényleg, igazából fáradt vagyok – tűnődött el a lány, ahogy ismét összefűzte
ujjait, a doboséival.
– Ezek után soha többet nem mozdulunk ki? – kérdezte Ash
bujkáló mosollyal.
– Soha. Én maradok otthon LoL-ozni Mikeyval, neked meg
megengedem, hogy Luke-ékkal kávét hajkurássz a városban – ajánlott alkut Sara,
mire a srác hangosan és jóízűen felnevetett.
– Rendben, megegyeztünk.
Pár percig némán sétáltak, amit csak az óceán
morajlása tört meg. Ashtont meg is lepte a csend, nem volt hozzászokva ahhoz,
hogy Sara ilyen tartósan hallgasson. Ilyesmire általában három esetben volt
képes, mikor aludt, mikor evett, és mikor a szobájába zárkózva veszettül
játszott valamivel.
– Viszel a hátadon? – kérdezte a lány megállva, ahogy
a fiú felé fordult, és egy párhetes kölyökkutya pillantását imitálva pislogott
fel a dobosra.
– Nem, nehéz vagy – felelte Ash, pimasz mosollyal az
arcán, amitől megint úgy nézett ki, mint egy óvodás. Sara soha nem értette,
hogy hogy nem kérik el a személyiét valahányszor sört vesz. Vagy kávét. Annyi
idősen, amennyinek ilyenkor kinéz, még kávét se lenne szabad inni.
– Naa! – nyújtotta el hosszan a lány, ahogy karjait a
fiú a nyaka köré fonta. – Kérlek – súgta egészen közel Ashton arcához, szinte a
srác szájába.
– Legyen – sóhajtott lehunyva egy pillanatra a szemét,
de arcán a szokásos mosolya bujkált, és már megjelentek a Sara által imádott
gödröcskék is. A lány aprót sikkantva nyomott gyors csókot barátja szájára,
majd egy pillanattal később már teljes lelkesedéssel ugrott fel a dobos hátára.
– Basszus, Quinnie, az a duplasajtos sajtburger nagyon
nem kellett volna Brooklynban – vigyorodott el Ashton, hogy túráztassa kicsit
Sara agyát.
– Akkor majom vagy, Irwin! – szólt sértődötten a lány,
ahogy enyhén meglegyintette a fiú a vállát.
– Mondja a lány, aki majommód csimpaszkodik a hátamon.
Ha valami nem tetszik, le is tehetlek ám – nevetett fel Ashton ismét. Sara
persze rögvest megemberelte magát, és egy hang nélkül utazott barátja hátán,
nagyjából kettő egész percig. Ekkor ugyanis, mintha belebújt volna a kisördög,
arcára vigyor költözött, és mindennemű hezitálás nélkül kezdett apró puszikat
szórni Ashton nyakára. Pontosan tudta, hogy a fiú mennyire szereti ezt, mi sem
igazolta ezt jobban, mint a torkából előtörő, aprócska, önkéntelen morgás. Ennek
hatására Sara mosolya kiszélesedett, és puszik közé néha-néha egy apró, finom
harapást is beiktatott.
– Csak találjunk egy átkozott motelt – motyogta Ashton
az orra elé mély, rekedtes hangon, azon igyekezve, hogy továbbra is az útra
tudjon koncentrálni, de ez igen nehéznek bizonyult, mikor a szeretett lány a
hátán utazva, épp a füle mögötti érzékeny bőrfelületet hintette be puha
csókokkal. Pillanatnyilag a legkevésbé sem érdekelte, hogy az autóját valahol
kilométerekre hagyták a hátuk mögött, vagy hogy a franc se tudta, hol voltak
éppen.
– Hogy mondod? – kérdezett vissza Sara kaján vigyorral
az arcán, holott pontosan értette a dobos szavait.
– Meg se szólaltam – sóhajtott Ash, enyhén megrázva a
fejét.
– Én is várom, hogy megtaláljuk azt a motelt – susogta
a lány a srác fülébe, amitől annak végigfutott a hátán a hideg. – Tudod, annak
is megvan a romantikája – vigyorgott továbbra is Sara, Ashton pedig gondolatban
már lassan ott tartott, hogy a fene se fogja megvárni, hogy elérjenek egy
motelhez, hotelhez, vagy akármihez.
Szinte abban a pillanatban, ahogy ez keresztülfutott a
fején, az úton előrébb, jó háromszáz méternyire fényt látott kiszűrődni a fák
közül, aminek egyet kellett jelentenie azzal, hogy végre megtalálták a hőn
áhított civilizációt.
– Ugrás Quinnie, megérkeztünk – szólt a srác, ahogy
óvatosan elengedte Sara lábát, hagyva, hogy az lecsússzon a hátán. A lány még
egy gyors csókot nyomott a dobos nyakára, mielőtt összekulcsolta volna az
ujjaikat.
– Csak érjünk oda, és szétszedlek – mormogta karcos
hangon Ash a lány fülébe, akinek hatalmas vigyor telepedett az arcára.
– Alig várom – nevetett fel, ahogy elindultak az egyre
közeledő fények felé. Ashton jól sejtette, a piros neonfény óriás betűkkel
hirdette a motel nevét. Odaérve hiába voltak mindketten éhesek és szomjasok, a
legkevésbé sem számított. Amilyen gyorsan csak lehetett kivettek egy szobát a
szürke, hatvanas éveket idéző recepciónál, hogy aztán nem egész kettő perccel
később, már csapódjon utánuk az szobaajtó. A Blink-182-s felső a másodperc tört
része alatt került a kopottas linóleumra, és nem sokkal később Ashton fekete,
felirattal díszített pólója is csatlakozott hozzá.
– És… az… autómentő? – kérdezte a levegőt kapkodva
Sara, arcán széles vigyorral, miközben a fiú éppen a rövidnadrágot tornázta le
róla.
– Fogd be, Quinnie – szuszogta Ashton, kilépve a
nadrágjából. Biztosítandó, hogy a lány száját a továbbiakban egyetlen fölösleges
mondat se hagyhassa el, forrón, mohón és szenvedélyesen megcsókolta. Innentől
kezdve pedig csak sóhajok és apró nyögések töltötték meg az apró, fülledt
levegőjű, sokat látott motelszobát.
Úristen, mekkora paraszt vagyok! Másnak a szülinapi novellája alá simán odapofátlankodok, a sajátomhoz meg nem írok egy szót se. Ez annnyira tipikus én.
VálaszTörlésNa de most itt vagyok (mert megy a Bayern meccs és nem tudom mihez kezdhetnék magammal, mert izgulok és csak fél szemmel merem nézni), és bepótolok mindent. Olyan kommentet írok ide, amit tuti nem teszel ki a faladra. Már csak azért se, mert gyanítom, a 90%-a mellébeszélés lesz. Emlékszem ám erre a novellára, nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem, és majd ha odaérek, el is mondom, miért jöttem most ide.
EMLÉKSZEM, hogy amikor először olvastam ezt, az elején tökre meglepődtem, hogy WALEs? mondom milyen Wales, tán elmentek meglátogatni Ramsey-t? xD aztán később megvilágosodtam. jobban mondva kiderült, hogy műveletlen vagyok (megint).
Rákerestem erre az autóra, és azt hittem, hogy ha már így ki lett emelve márkával meg évvel meg mindennel, akkor valami extrás kocsi lesz. De nem az lett. Vagy paaaassz, ehhez sem értek igazából. Csak külsőre olyan átlagosnak tűnik.
"A lány egészen biztos volt abban, hogy Ashton Irwin fogja a halálát okozni." sejtem, mit érzel, Szöszi.
"Tájékoztatásul mondanám, hogy a mi dalaink is erről szólnak" -> hahahahahah, igazigaz
I know that you don’t, but if I ask you if you love me
I hope you lie, lie, lie
Lie to me
na jó, na, igazából nagyon tetszik ez a szám, csak egynél többször eddig nem tudtam meghallgatni, mert nyomi vagyok (és most még jön hozzá videó, hát ahh, már készítem a zsepiket)
"Egy csomó van, aminek tök mély témája van" igen, például a DON'T STOPPPPP xD
"ki nem állhatom az ilyen felszínes, sablon szarokat" Jól van, te kis nyalókás sznob picsa, akkor hallgass klasszikus zenét, ott biztos csak olyan témákat dolgoznak fel, amiket még soha senki azelőtt. (izé, bocsánat, de most ebben a formában jött ki a meccs okozta feszültség, azt hiszem?)
"Lashton, Cashton, meg Mashton? Nem tudok választani, melyik a legjobb" NA ezért jöttem (részben) XD én se tudok választani, az a baj. bár mostanában (mostanában? a szülinapi insta videó óta) nagyon Mashton felé húz a szívem. Annyira bírom, ahogy instán meg twitteren meg úgy általában kommunikálnak egymással, na meg hát az Amnesia gitározós videó tegnapelőttről... Aw *-*
"Mi a… Mit csinálsz?" ez volt az én reakcióm is, hát miss sznobéria legalább valami lelki támogatást nyújthatott volna a kerékcsere mellé, de nem... ő inkább lefeküdt napozni... (igen, minden feszültséget ezen a nőn fogok levezetni. kellett neki kihúzni a gyufát az elején.)
szóval Sznob kisasszony kitalálta, hogy ne vigyenek telefont. Ha már ilyen zseniális ötletei vannak, azt miért nem tudja kitalálni, hogy "akkor most mi a teendő?" nem mástól kéne várni a megoldást, ha ő a fő probléma okozója.
ezek az állandó horrorfilmes utalások és félelmek, amikkel a főszereplőid állandóan előhozakodnak... xD
"Az első árokig elviszlek, aztán beleborítalak" adná az isten xD
Ha Malum lennék (ezért IS jöttem), én is halálra szívatnám ezt a csajt. Nagyon jól teszik. És Ashton is, hogy nem hagyja abba a horrorfilmes utalgatásokat, féljen csak. (én is félek, hogy bajok lesznek itt, mert a bayernnél már két embert le kellett cserélni, és még csak éppen vége lett az első félidőnek. na EZ a horror.)
Törlés"látványosan megforgatta a szemét" ÉN minden pillanatban, mikor megszólal ez a nő (vagy amikor arra gondolok, hogy ramost végül nem tiltották el ettől a meccstől)
annyira vicces, hogy a lány állandóan csak picsog, Ashton, meg végig mosolyogva tűri. valamit tuti lát benne xD
"hatvanas éveket idéző recepció" okédoké, valószínűleg, ha ezt beírnám a keresőbe, akkor sem lennék okosabb. Szóval ezt most inkább elengedem.
"Fogd be, Quinnie" EZ A TÖKÉLETES LEZÁRÁS. Én már nem is írtam volna utána egy pluszt bekezdést, ez már önmagában annyira jó, hogy jobbat el se tudnék képzelni. Végre Ashton bekussoltatta Sznobériát, halleluuujaa xDDD
Nos, így a végén tartozom egy vallomással. Szerintem azért nem írtam ide soha, mert annyira utáltam ezt a nőt, de nem akartam még annál is jobban belegázolni a kis lelkivilágodba, mint amennyire egyébként is belegázoltam gy ööö... napi szinten. Ja, meg mert ha ezt mind leírtam volna, nem csak még annál is jobban megsértődtél volna, mint amennyire egyébként is meg voltál sértődve kb. minden mondatom után, hanem még hálátlannak is tűntem volna.
De nem vagyok az, jó? Biztos megköszöntem 2016-ban, de megköszönöm most is ezt a novellát. A(z egyik) kedvenc szülinapi ajándékom volt.
L.
u.i.: nézd meg a szülinapi insta dalt, hogy arra emlékezz ebből a kommentből, ne pedig arra, mennyit szidtam a csajt xD