Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2015

Azon a nyáron #08

Sziasztok! Tudom, el kellene már bujdosnom, hogy ennyi ideig húzom ezt a szerencsétlen történetet, de egyetem volt, meg vizsgaidőszak – amit hurrá-hurrá sikerrel vettem, és 4,03 lett az átlagom ami jobb, mint amire számítottam, és ezt kizárólag annak a meseszép gazdasági jog hármasnak köszönhetem. *-* Aztán szenvedtem, meg pihentem a vizsgaidőszak fáradalmait, az elmúlt egy hétben meg itthon sem voltam, hanem lakótársaméknál nyaraltam, szóval pörgött az élet. A közeljövőben pedig – remélhetőleg minél előbb – megyek majd dolgozni, ami mellett nem tudom mennyi időm lesz, szóval halványlila gőzöm sincs, mikor lesz 9. fejezet, mert nos... az úgy áll, hogy sehogy. DE! Több, mint valószínű, hogy a jövő héten jön majd egy novella Mustafi főszereplésével. A fele már megvan, már csak a befejezést kell megírnom hozzá - jó, a novella lényegi részét, de már tudom mi lesz benne, már csak rá kell szánnom másfél-két órát, hogy le is írjam. Van egy másik hírem is, aminek talán örültök majd, talán n